Ünnepélyes keretek között adtuk át a megújult legrégebbi iskolaépületünket. 1902-ben Farkas Gyula gazdasági tanító megbízást kapott az akkori vallás- és közoktatásügyi minisztertől, hogy hozza létre Békésen a Gazdasági Ismétlőiskolát. Az iskola megnyitásához szükséges földterületet a község és gróf Wenckheim Frigyes adományozta annak érdekében, hogy az uradalmi cselédek 4 osztályt végzett gyermekeit bevezessék a mezőgazdasági munkavégzésbe. Így épült fel egy kéttantermes iskola nyitott folyosóval és iskolamesteri lakással, ahol az első tanévben 36 fiú kezdte meg a tanulmányait.
Az egykori kis épülethez a későbbiekben egy 40-60 fő elszállásolására alkalmas diákotthon tartozott, amely az ezredfordulón, illetve az azt követő években több jelentős szerkezeti átalakuláson ment keresztül, míg elnyerte a mai, jelenleg is oktatási célokat szolgáló funkcióját. Ma 6 darab, egyenként 30 fő befogadására képes, digitális eszközökkel jól felszerelt nagy tanterem, 3 csoportszoba és egy tanári helyiség alkotja a B épületet.
Az elmúlt 122 év látható nyomokat hagyott az épületen. A fenntartónk támogatásával régi pompájában, díszítésében született újjá az alma mater. Várszegi Éva Margit mb. igazgató asszony köszöntőjét követően a Gál Ferenc Egyetem rektora, Prof. Dr. Dux László rektor úr támogató szavai, majd Dr. Komáromi Sándor ny. igazgató úr, illetve Varga Sándor Békés Város Díszpolgára, nyugalmazott tanár úr osztotta meg velünk múltidéző gondolatait.
A rendezvényt jelenlétével megtisztelte Kálmán Tibor, Békés Város polgármestere, Dr. Szabó László, a Békési Járási Hivatal vezetője, Deákné Domokos Julianna képviselő, kulturális tanácsnok asszony, Öregné Kádas Julianna, a Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ igazgató asszonya. Nagy örömünkre szolgált, hogy több egykori iskolaigazgatónkat is üdvözölhettünk a rendezvényen, Dr. Komáromi Sándor úr mellett Kissné dr. Balogh Ibolya igazgatóasszonyt és Marton József igazgató urat. Ünnepségünkön nyugdíjas kollégáink, egykori tanáraink és oktatóink is képviseltették magukat.
A megszépült épületet iskolánk lelki vezetője, Dr. Anayo Eisobu Augustus szentelte meg. A színvonalas ünnepséget Medgyesi Ádám szavalata, Szűcs Norbert gitárszólója színesítette és kiváló felvezető gondolataival Szilágyiné Szabó Ágnes tanárnő foglalta keretbe. Köszönetünket fejezzük ki Savolt Zoltán rendezvényszervező tanár úrnak, Rostás Csaba oktató úrnak és tanítványainak, valamint intézményünk technikai dolgozóinak, akik lehetővé tették a sikeres lebonyolítást.
Ezt követően Dr. Komáromi Sándor ny. igazgató úr több száz kötetből álló szakmai és szépirodalmi könyvadományának átadására került sor. Hálásan köszönjük a felajánlást!