Először jártak iskolánk tanulói az impozáns, rendkívül jól felszerelt Szarvasi Honvédelmi Sportközpontban. Két szerdán, két csoportban látogattuk meg az intézményt. Nagyon kedvesen fogadták fiataljainkat, akik az épület bemutatása után két csapatot alkottak. Az egyik állomás, a küzdősport teremben, a közelharc rejtelmeibe adott betekintést, míg a másik állomás a lövészet volt. Kitűnő körülmények ...
1918. november 11-én az Első Világháború szinte minden harcterén véget ért. A 101. Császári és Királyi Gyalogezred zöme, 52 havi frontszolgálatot követően, 1918. november 16-án érkezett haza Békéscsa ...
Iskolánk egykori diákja, Tóth Ádám János tett esküt a hódmezővásárhelyi dandár gránátos zászlóalja katonájaként. Mintegy 400 katona tett ünnepélyes esküt 2023. október 27-én, Debrecenben a Kölcsey Kö ...
Immár a 22. alkalommal rendezték meg a békéscsabai repülőtéren a megyei haditornát. Iskolánk már az első alkalommal is ott volt, így elmondhatjuk, hogy az idei volt a legszínvonalasabb és legtöbb isk ...
Sok érdeklődő előtt meséltek nemzetközi programjaikról a 11.-es diákok. Disszeminációs rendezvénnyel zárult iskolánk első, a Nemzetközi Visegrádi Alap által finanszírozott projektje. Az alap V4 Gen M ...
Szegeden versenyeztek rendész tanulóink a harmadik alkalommal megrendezett Szent György-napi akadályversenyen. Iskolánk első alkalommal vett részt a megmérettetésen, amit a Szeged-Csanád Vármegyei Fő ...
Folytatódott a katonai közelharc foglalkozás, ezúttal kilencedikes kadétjainkkal a tornateremben. A Honvédelmi Sportszövetség iskolánk által sikeresen megnyert pályázatának egyik eleme volt a küzdősp ...
Ünnepi futáson vettek részt iskolánk Honvéd Kadét tanulói, közben ízelítőt kaptak a katonai fegyelemről is. 2023. február 20-án a békéscsabai repülőtérnél, az AB EXPO területén, CISM futáson vett rés ...
A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség, a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programhoz kapcsolódva nagyszabású kampányrendezvényt szervezett 2023. február 13-án Budapesten, a Bálnában. Iskolán ...