Iskolánk egykori diákja, Tóth Ádám János tett esküt a hódmezővásárhelyi dandár gránátos zászlóalja katonájaként.
Mintegy 400 katona tett ünnepélyes esküt 2023. október 27-én, Debrecenben a Kölcsey Központ Nagytermében, köztük a magyar haderőfejlesztés egyik legnagyobb büszkeségének tartott Lynx páncélos csapatszállító harcjárművekkel felszerelt hódmezővásárhelyi MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár első zászlóaljának katonái.
Tóth Ádám János tavaly végzett iskolánk 12B osztályában, Rendészet és közszolgálat tagozaton, majd szeptemberben csatlakozott az „Embert a vasra!” kampányhoz, és sikeresen teljesítette a pilotprogram kiemelt alapkiképzését.
„A katonák életében talán az egyik legemlékezetesebb nap az eskütétel napja, amikor a legerősebb fogadalommal, az esküvel ígérnek hűséget a hazájuknak” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
A Honvéd Vezérkar főnöke, dr. Böröndi Gábor vezérezredes az „Embert a vasra” kampány hívószavára csatlakozó, a Magyar Honvédség szerződéses állományú tagjává váló honvédekre nézve elmondta, hogy ők azok, akik a 21. századi technikát használó dandár részeként a haderő építőköveként képzelik el a jövőjüket, a legkorszerűbb, valóban high-tech, Lynx harcjárművel.
Böröndi vezérezredes elmondta: a fiatalok “ettől a perctől kezdve már a katonai értékrend szerint élik az életüket, ezért elvárom, hogy életük minden percében a Magyar Honvédséget képviselve, a magyar nemzetet védelmezve járjanak el. A hazáért mindhalálig!”
Ádám kicsi gyerekkora óta katona szeretett volna lenni, olyan különleges beosztásban, melyet most tudása és képessége eredményeként elért.
A gránátos zászlóaljban csak a legjobbak szolgálhatnak – azok a legpontosabb, legprecízebb, gyorsreagálású katonák, akik szakmailag a legjobbak, és nem csak az alázat, a tisztelet, hanem a kellő tudás és képesség is megvan bennük.
Iskolánk hozzájárult ahhoz, hogy Ádámból igaz, elhivatott katona legyen! Volt osztályfőnökeként nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy Ádám és szülei meghívtak az ünnepélyes eskütételre, melyet felemelő volt személyesen átélni.
Ádám azon az úton halad, amely életének nagy álma volt. Katonai pályájához és álma eléréséhez sok erőt és egészséget kívánunk!
Az eskü ünnepélyes pillanatait az alábbi linken lehet megtekinteni.
https://www.youtube.com/watch?v=Czcv7zDKNN8&t=5s
Tarkovács Mátyásné
Kép forrása: Zrínyi Média