Iskolánk diákjainak egy kis csoportja, 9-én szerdán, látogatást tett a szociális otthonban. Beszélgettek az idősekkel, üdvözlőkártyákat készítettek nekik. Ez a látogatás remek alkalom volt arra, hogy a fiatalok tanuljanak az idősektől, az idősek pedig beszélgessenek egy jót a gimnazista korosztállyal.
Október elseje az Idősek Világnapja 1991-óta. Ennek az alkalomnak az apropójából, kicsit bár megkésve, de lelkesen látogattak el a fiatalok a Békés Megyei Hajnal István Szociális Szolgáltató Centrumba, közismertebb nevén a szociális otthonba. Már az esemény előtti héten lelkesen készültek a kártyák, volt, aki rajzolt rá, volt, aki ragasztott rá valami papírformát, és szinte mindegyikbe került egy kis szívhez szóló idézet. A közös bennük az, hogy mind szeretettel és odafigyeléssel készült. A diákok verssel is készültek erre az alkalomra.
Mikor eljött a nap mindenki izgatottan várta, hogy találkozhasson az idősekkel. Az intézmény lakói az ebédlőben várták a csoportot, ahol asztalokhoz telepedtek és egy szűk órácskát beszélgettek egymással a lakók és a tanulók. Sok fiatalkori történet elhangzott, kedélyes és olykor tanulságos sztorik kerültek elő. Mindkét csoportnak jól esett, feltöltöttséget adott ez a rövid kis alkalom.
Ez is remek tanúbizonyság arra, hogy másokkal törődni annak is hasznos, aki törődik, és nem csak annak, akivel törődnek. Hiszen tudjuk, hogy szól a mondás, jobb adni, mint kapni.