2019. október 15-én, az Ölelés Világnapján a békési gyógypedagógiai intézmény diákjait látogatta meg a Gál Ferenc Főiskola Békési Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium 11.B osztály teljes létszámban, valamint a 12.B osztály néhány tanulója. Elsőként megmutatták az erre az alkalomra készített plakátot. Rövid találkozást követően, ismertették a látogatás célját, valamint az ölelés szükségletét, élettani hatásait.
Tanulmányok kimutatták, hogy az emberi érintkezés mentálisan segíti az egészséget. Megállapítást nyert, hogy az emberi érintkezés, például egy ölelés, elengedhetetlen az egészséges társadalom, pszichológiai és fizikai fejlődésére. Az ölelés segíthet felépíteni egy jó immunrendszert, csökkenti a szívbetegségek kockázatát, és csökkenti a stressz szintjét. Bebizonyosodott, hogy egy pár, aki átöleli 20 másodpercre egymást, szervezetükben magasabb az oxytocin, és hogy azok, akik egy szeretetteljes kapcsolatban élnek, ott mutatott legnagyobb mértékű növekedést. A tanulmány szerint, azok a felnőttek, akik nem érintkeztek más emberekkel, azoknak magasabb volt a vérnyomásuk és a pulzusszámuk.
A kisebb korcsoport nyitottabban közelített a nagyobb diákok felé, de rövid időn belül felszabadultan üdvözölték egymást kicsik és nagyok, gyerekek és felnőttek.
A középiskolások csoportját meglepte a kisebbek nyitottsága, jókedvű közeledése.
A találkozást követően az élménybeszámolók arról vallottak, hogy kellemes érzés volt mindenki számára, hogy figyelmet kapott.Gazdagabbak lettek néhány ismerettel,főleg arra vonatkozóan, hogy a sérült társaik mennyire igénylik a szeretet, a figyelmet, érzésben pedig nyitottabbak az ilyen jellegű másság befogadására.
Szívesen folytatják a feladatot a későbbiekben is. Várják a következő foglalkozást.