Iskolánk, a Gál Ferenc Egyetem Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium 2021. december 4-én ismét nyílt napot rendezett. Célunk, hogy a környék lakossága, a pályaválasztás előtt álló tanulók és szüleik megismerjék a közel 120 éves múlttal rendelkező iskolát, szakmai kínálatát.
Érkeztek egyénileg családok, vidéki gyerekek is. A rendezvény számos érdekességet, új információkat tartogatott az idelátogató - pályaválasztás előtt álló – fiatalok számára.
Több helyszínen interaktív formában is bekapcsolódhattak, játszhattak, próbálhattak ki szakmai fogásokat. A vendégeket a cukrász tanulók által készített süteményekkel és a vendéglátós tanulók szendvicseivel, iskolai rostos gyümölcslével, kávéval, teával kínálták a tanulóink.
Szociális gondozó és ápoló szakma:
Az érdeklődők kíváncsian álltak meg a Szociális ápoló és gondozó szakmát bemutató standnál, az ápoláshoz-gondozáshoz használt eszközök, az AMBU-baba, a mulázsok, a Heimlich-mellény stb. nagyon érdekelték őket. A bemutatott gyógyászati segédeszközök sokak előtt már nem voltak ismeretlenek.
A 8. évfolyamosok már célirányosan, a szakmára vonatkozó kérdésekkel keresték fel a bemutatót:
- hány éves a képzés és milyen bizonyítványt kapnak a képzés végén
- ezzel a képesítéssel hol lehet elhelyezkedni
- milyen tovább haladási lehetőség van a komplex vizsga után
- milyen speciális elvárások vannak e szakmát választókkal szemben
A bemutatón Ramos Evelin volt segítségemre, aki ügyesen magyarázta el egy-egy eszköz használatát, az ápolási munkával kapcsolatos tudnivalókat.
Bízunk abban, hogy sok pályaválasztás előtt álló diák az ilyen nyílt napok alkalmával jobban megismerheti iskolánkat, az itt tanulható szakmákat, a lehetőségeket és bennünket fognak választani a kínálkozó lehetőségek közül.
Király Gyuláné
szakképzőiskolai intézményegység vezető