Széchenyi István születésének 230. évfordulóján a Békési Városvédő és Szépítő Egyesület, illetve a Családért Alapítvány által szervezett megemlékezésen a békésiek, különös tekintettel a fiatalokra, Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész előadása által kerülhettek közelebb a nagy hazafi szellemiségéhez.
A békésiek jól tudják, hogy városunk egyik kiemelt köztere gróf Széchenyi István nevét viseli. Az azonban már jóval kevésbé közismert tény, hogy a békési Széchenyi tér már 1861 óta (éppen 160 éve) ezen a néven ismert. A békésiek a bécsi udvar rosszallása ellenére már a Széchenyi halálát követő évben közteret neveztek el róla. Ez az információ még Eperjes Károlyt is meglepte, aki a gróf életét bemutató 2002-es A Hídember című film főszerepére készülve alaposan beleásta magát Széchenyi életének tanulmányozásába, és boldogan vállalta, hogy élményeit, illetve a gróf életéből levonható tanulságokat a békésiek új generációjával is megossza, köztük iskolánk a megemlékezésen résztvevő diákjaival és tanáraival.
A neves színművész felelevenítette Széchenyi munkásságának jól ismert elemeit (Magyar Tudományos Akadémia, Lánchíd, folyószabályozás, gőzhajózás, lóverseny, selyemhernyó-tenyésztés, könyvírás stb.), illetve A Hídember számos emlékezetes jelenetét is. Miután Eperjes Széchenyi szerepére készülve számos korabeli dokumentumot elolvasott, több, történészek által is vitatott kérdéskörben alakított ki egyéni nézőpontot, melyet a békési közönséggel is megosztott. Eperjes véleménye szerint a Széchenyivel kapcsolatos széles körben ismert állítások közül három egészen biztosan nem állja meg a helyét: egyrészt nem nevezhetjük őt „a legnagyobb magyarnak”, mivel ezt a Kossuth által ráaggatott titulust ő maga szerényen visszautasította. Másrészt nem tarthatjuk őrültnek, mivel idegösszeomlása után a döblingi elmegyógyintézetből tovább igazgatta birtokait, és több jelentős művet is írt. Harmadrészt nem hihetünk öngyilkosságában, mivel halálának egyes körülményei ezt kétségbe vonják. Az azonban kétségtelen, hogy Széchenyi fiatalon ugyancsak élvezte az életet, ám a külföldi útjain „ellesett” innovációk hazai megvalósítása, illetve nagyhatású könyveiben megfogalmazott gondolatai révén ma is példaképként állítható a magyar emberek elé. A színművész szellemesen feltette a költői kérdést: „ha elfogadjuk, hogy ’a legnagyobb magyar’ őrült volt és öngyilkos, akkor milyen lehet a többi magyar?”
Mindezen felül Eperjes Károly Széchenyire hivatkozva általános értékeket is át kívánt adni a békési hallgatóságnak. Megjegyezte, hogy a Kossuth által képviselt forradalmi úttal szemben Széchenyi a bécsi udvarral való kiegyezésben hitt. Ahogy egy családi egység felbomlására sem lehet gyógyír a problémás családtagokkal való kapcsolat teljes megszüntetése, úgy az uralkodóval szemben is a párbeszédre, kompromisszumra való törekvést szorgalmazta a nyílt szakítással szemben. A színművész kiemelte, hogy csakis ezzel a hozzáállással építhetünk erős, életképes nemzetet. Ehhez minden magyar embernek életkortól, foglalkozástól, bőrszíntől függetlenül ugyanazt a fontossági sorrendet kellene magáévá tennie: Isten, család, haza, egység, és mindez elvezeti az embert az örök élethez. A sorrend egyes elemeinek felcserélése hibás ideológiákhoz vezet: ha a család van elől, az magával hozza a túlzó, kényeztető majomszeretetet, a haza előtérbe helyezése a „nagymagyarkodó” nacionalizmust, az egységé a mindent egyformává alakító globalizmust, illetve internacionalizmust. Még nagyobb a veszélye azonban annak, ha nem alakítunk ki sorrendet, és azt mondjuk, hogy minden relatív, minden egyaránt fontos, mindenkinek igaza van, mert ez magában hordozza a nihilizmust, a káoszt. Mindenkinek szüksége van tehát egy egységes, pontosan felállított fontossági sorrendre, mert csak így maradhat fenn az erős magyar nemzet a világ folyton változó áramlatai között.
